Site icon OSB Lap, rétegelt lemez, farostlemez Waller Furnér Kft

7 megdöbbentő tény, amit biztosan nem tudott a fákról

fa

Földünk legidősebb organizmusai, amelyek akár több ezer évig is élhetnek – ezek a természet egyik legnagyobb csodái, a fák. Lombkoronájuk, törzsük és gyökérzetük táplálja, sőt lakóhelyül szolgál rengeteg állatnak. Bolygónk oxigéntartalmát jórészt nekik köszönhetjük, így tulajdonképpen minden élőlény kötődik hozzájuk. Mindezekkel valószínűleg nem árultunk el nagy titkot, ám van néhány rendkívül meglepő tudnivaló is a fákkal kapcsolatban. Csak olvasson tovább, és ismerje meg jobban ezeket a lenyűgöző növényeket!

1. Nagy vándorok”  

Kiszakítják magukat a földből, útra kélnek, majd néhány kilométerrel odébb lecövekelnek és boldogan élnek – nem, nem így kell elképzelni a fák vándorlását. Ám az idő múlásával, a környezeti kihívások hatására igenis „migrálhatnak”. Ezt bizonyítja egy, az Egyesült Államok keleti részét vizsgáló tanulmány. 1980 és 2015 között 86 fafaj vándorlását figyelték, amely szerint a fák 73 százaléka nyugatra, míg 62 százaléka északra „települt”. Egyesek a nagyobb csapadékmennyiségért, mások pedig éppen a növekvő hőmérséklet elől. A kutatások szerint a fafajok átlagosan nagyjából 15,4 kilométert tettek meg évtizedenként. 

2. Beszélgetnek egymással 

Az erdőknek saját kommunikációs platformja van. A fák bizonyos talajlakó gombákkal vannak szimbiózisban. E gombafonalakon keresztül közlik szükségleteiket egymással, tápanyagot adnak át, de képesek figyelmeztetni társaikat a veszélyekre is – például aszályokra vagy betegségekre. 


3. Harcolnak a kártevőkkel

Ha a fákat megtámadják a rovarok vagy bármilyen kártevő, csak ácsorognak tovább, semmit nem tesznek, tűrik a pusztítást – legalábbis kívülről így tűnik. Pedig valójában igenis küzdenek a fennmaradásért!

Az éhes növényevők ellen sok fa toxinokat termel, ami például az akácok esetében keserűvé teszi a leveleket. De az almafa is olyan vegyületeket szabadít fel, amely elriasztja a támadó rovarokat. Sőt, egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a hernyóval fertőzött fák kémiai jeleket sugároznak az olyan rovarokkal is táplálkozó madarak bevonzására is, mint a cinege. 

4. Gyógyítanak 

Több tanulmány is bebizonyította, hogy a fás természetben töltött idő csökkentheti a vérnyomást, a depressziót, illetve a szorongást és javítja az alvást. Összességében pedig hozzájárul ahhoz, hogy boldogabbnak és egészségesebbnek érezzük magunkat. A fák tehát igazi gyógyítók!

5. Tisztítják a levegőt 

A fáknak fontos szerepe van a klímaváltozás elleni küzdelemben, hiszen szén-dioxidot vesznek fel a légkörből. Ráadásul leveleik a mérgező részecskéket, tehát a porszemcséket, illetve a hozzájuk tapadó olajszármazékokat, gázokat, nehézfémeket is kiszűrik a levegőből. 

6. Hihetetlen számban vannak jelen 

A kutatók szerint mintegy 3 billió fa van a Földön, és 60 ezer ismert fafaj. A legtöbb fafajta Brazíliában, Kolumbiában és Indonéziában él. 

7. Hűtik a városokat 

A nagy nyári hőségben remek érzés egy fákkal teli parkba besétálni. Itt nemcsak azért van hűvösebb, mert a fák árnyékot adnak, hanem azért is, mert párologtatnak, elnyelik a napsugárzást, a leveleiken keresztül pedig vizet juttatnak a levegőbe, ezáltal a szélsőséges hőmérsékletet mérséklik. 

Önt melyik információ lepte meg a leginkább?

 

Exit mobile version