+36306874727 info@wallerfurner.hu

A ház körüli teendők listája szinte végtelen. Mindig van valami, amit bővíteni, újítani vagy javítani kell. Listát lehetne írni abból, hogy mikor, mit akarunk rendbe szedni. Fontos az összeszedettség, ezért összegyűjtöttünk néhány apróságot, ami segítheti a munka gördülékenységét, a végeredmény sikerességét.

A legfontosabb: a megfelelő tervezés

Akármibe is szeretne belefogni, fontos, hogy azt előre megtervezze. Itt nemcsak a pontos méretekről van szó – ami egyértelműen a legfontosabb – hanem arról is, hogy tudja, milyen anyagból, mennyire masszív kivitelben, milyen színben, formában, elrendezésben szeretné végrehajtani a megtervezett munkát. Amennyiben ez meg van, a továbbiakban akár szakember segítségét is kérheti, azonban ha van gyakorlata a faanyagokkal történő munkavégzésben, úgy saját maga is elkészítheti a tervet.

A tökéletes alapanyag

Ha a tervezés során alapos volt, és már tudja a felhasználni kívánt faanyag pontos adatait és azt, hogy azt hova milyen céllal kívánja beépíteni, elég csak továbbadni ezeket az információkat egy megrendelés során a Waller Furnér Kft. egyik munkatársának. Ön biztos lehet benne, hogy azt kapja majd, amit elképzelt, legyen szó akár gyalult, akár más speciális faanyagról. Tökéletes eredmény, idő- és energiaspórolás mellett. Az elkészített faanyagot nem kell mérni, darabolni, csak beépíteni.

 

Miben segíti még a munkáját az előkészített faanyag?

A faanyagok sok esetben csak szálban, 4-6 méteres kiszerelésben érhetők el. Ez egyrészt szállítás és tárolás szempontjából is problémát okoz, másrészt, ha sikeres is a méretezés sok felesleg maradhat, amit általában másra már nem lehet felhasználni. Kidobni minőségi faanyagot egyértelműen pocsékolás, ezért általában eltesszük őket a „hátha jó lesz az még valamire” elv miatt, azonban mindamellett, hogy felesleges helyet foglalnak, az idő múlásával romlik a minőségük is, így ismételt felhasználásuk már nem megoldható.

Gondot okozhat az is, ha nincs a megfelelő szerszámok birtokában, mivel így olcsóbbnak hiheti a szabvány faanyagot, de a sok plusz szerszám, amit venni kell, már jelentősen megemeli a költségeket. Azonban még azokkal sem biztos, hogy tökéletes alapanyagot készít. Fontos ugyanis, hogy a méretek pontosak legyenek, hogy munka során az illeszkedésük megfelelő legyen. Ezek miatt is érdemes a terveknek megfelelő, szakemberek által előkészített faanyaggal dolgozni.