Télen a hideg és borongós idő beköszöntével egyre kevesebben vágynak ki a szabadba. Legtöbben az otthonuk melegében próbálnak tevékenykedni. Egyesek a fakanál után nyúlnak és sütni-főzni kezdenek, mások a könyvek világába menekülnek a zord esték elől. Mi most elsősorban azokat szeretnénk megszólítani, akik délutánonként szerszámokat ragadva szívesen fabrikálnak, és egy-egy barkácsprojekt megvalósításával ütik el az idejüket.

Egyáltalán nem jelent gondot, ha még nem teljesen profi a fából alkotás világában. Összeszedtünk Önnek néhány pofonegyszerű barkácsötletet, amit szinte bárki könnyedén el tud készíteni.

1. Madáretető

barkácsprojekt

Elsőként gondoljunk a leggyengébbekre. Telente mindig visszatérő téma a madarak etetése.

Manapság alig látni olyan kertet, ahol ne lenne legalább egy madáretető. Ez lehet előre elkészített boltokban vásárolt termék, vagy ha valami személyesre vágynak és még idejük is engedi, Önök is elkészíthetik otthon. Roppant egyszerű, mivel csak pár deszkára lesz szüksége. A szimpla, letisztult házikóktól kezdve, a többszintes, festett, már-már madár villának nevezhető darabokig bármi megvalósítható, ennek már tényleg csak a képzelet (és persze a hozzáértés) szabhat határt.

2. Fa hóember

barkácsprojekt

Ahogy belépünk a decemberbe, legtöbben karácsonyi és egyéb téli dekorációval díszítik a lakásukat, ezzel is otthonosabbá téve azt.

Idén nagy divatnak örvend a deszkákból készült hóemberek és az egyéb hasonló figurák megformálása. Amilyen egyszerű folyamat a megalkotásuk, pont olyan mutatós darabok lehetnek.

Akár kinti vagy benti dísznek szánja, a Waller Furnér Kft.-nél megtalálja a megfelelő alapanyagokat. Impregnált faanyagaink a gombáktól és a rovaroktól garantáltan védettek, így sokáig a lakás ékei lehetnek.  

3. Karácsonyi ajándékok

A karácsonynál maradva, többféle apró kézműves ajándékkal lepheti meg barátait és családtagjait, amit különböző technikákkal tehet egyedivé és személyessé. A fakorongokból készült, letisztult stílusú képkeretek szintén nagy népszerűségnek örvendenek.

A fakorongokat tükör köré is teheti vagy akár ajtódíszt is készíthet belőlük.

A fa önmagában is jól mutat, viszont lefestve könnyedén bele tudják illeszteni otthonuk színvilágába.

Az itt felsorolt tippek egyszerűsége ellenére tőlünk bátran kérdezhet, ha bármilyen elképzelése során elakadna, akár a tervezés fázisában vagy éppen a megvalósításban. Nemcsak a megfelelő alapanyaggal tudjuk ellátni Önt, de még a felkészült, nagy szakmai tudással rendelkező munkatársaink segítségére is számíthat.